Kirgizisztán – Hegyek, tavak és jurták Közép-Ázsia vadregényes tájain

Ahol a hegyek között még mindig lovon járnak

0. nap – Felszállás Budapestről

Délután elindultunk Budapestről, és egy isztambuli átszállással vettük célba Kirgizisztánt. Ekkor még leginkább csak azt tudtuk, hogy másnap reggel egy teljesen új világban ébredünk. Az igazi kaland azonban még előttünk állt.

1. nap – Bishkek, az első találkozás Kirgizisztánnal

A kora hajnali érkezés után először elfoglaltuk a szállásunkat, majd egy rövid pihenő és reggeli után nyakunkba vettük Bishkeket, Kirzisztán fővárosát. Az ország legnagyobb városa jó bevezetés volt ahhoz, ami az elkövetkező napokban várt ránk. A város egyszerre hordozza magán a szovjet múltat és a közép-ázsiai kultúrát. Széles utcák, szovjet épületek, monumentális terek és a háttérben a Tien-san hófödte hegycsúcsai. Közben persze a helyi piacot sem hagyhattuk ki: a forgatag, az illatok, az ételek és az árusok között már az első napon elkezdtük megérezni, hogy ez az utazás nagyon más lesz, mint egy európai városnézés. Bishkek még csak a kezdet volt. Másnap már a várost magunk mögött hagyjuk és elindulunk a hegyek felé.

Kirgizisztán

2. nap – Kol-Ükök, jurták a világ végén

Néhány órás buszozás után megérkeztünk Kochkor városkájába. Innentől már nem a buszé volt a főszerep: terepjárókba ültünk, és elindultunk a hegyek közé. A célunk a több mint 3000 méter magasan fekvő Kol-Ükök tó volt. A civilizáció fokozatosan eltűnt körülöttünk, az utak egyre inkább tereppé változtak, mi pedig egyre közelebb kerültünk a havas hegycsúcsokkal körülölelt türkizkék tóhoz. A tó környékén mindössze néhány helyi család tölti a nyarat, akik az állataikat legeltetik a méregzöld hegyi réteken. Mi az egyik család vendégei lettünk, és elfoglaltuk a jurtánkat.

A helyiek "terülj-terülj asztalkámmal" fogadtak bennünket ebédre, majd az autentikus ételek elfogyasztása után összepakoltunk egy rövid akklimatizációs sétára. A háromezer méteren fekvő tó partján tettünk egy pár órás kis sétát és élveztük a végtelen tereket, hegyeket és a csapattagok, valamint az ott legelésző állatok társaságát. A nap végén egy hatalmas vacsora várt ránk, majd folytattuk az ismerkedést a csapattal. A környezet pedig tökéletes helyszín volt ehhez: körülöttünk hegyek, mellettünk a tó, felettünk pedig egy olyan égbolt, amit a városi fényekhez szokott ember ritkán lát.

Az első igazi kirgiz éjszakánkat tehát egy jurtában töltöttük, több mint 3000 méteres magasságban.

Kirgizisztán

3. nap – Kol-Tor, a kisebbik tó a hegyek között

A következő nap már nemcsak a tájról, hanem a magasságról is szólt. Egészen 3470 méterig emelkedtünk, hogy egy körülbelül háromórás túra végén elérjük a "felső-tavat", Kol-Tor apró tavát.

A Kol-Ükök mellett szinte eltörpült, de szépségben egyáltalán nem maradt el tőle. Sőt, a fekvése miatt talán még drámaibb látványt nyújtott. Útközben betekintést kaptunk a helyiek mindennapjaiba is. Jurták, állatok, legelők és gyerekek, akik számára teljesen természetes, hogy már egészen kicsi korukban lóháton közlekednek. Nekünk pedig maradt időnk arra, hogy egyszerűen csak élvezzük a környezetet.

Ebéd után visszatértünk vendéglátóinkhoz, majd búcsút intettünk a Kol-Üköknek, és terepjárókkal visszaindultunk Kochkorba. Itt vendégházakban élvezhettük a kirgiz vendégszeretetet és a kényelmes ágyainkban pihenhettük ki az első magahegyi élményeinket.

Kirgizisztán

4. nap – Song-Kul, lovaglás a tó körül

Ha van hely, ami tökéletesen megmutatja, miért különleges Kirgizisztán, akkor az a Song-Kul. Egy 3500 méter magas hágón átkelve érkeztünk meg az ország egyik legismertebb tavához. A több mint 3000 méteres magasságban fekvő tó környékén hatalmas, nyitott legelők és jurtatáborok sorakoznak, a távolban pedig minden irányban hegyek emelkednek.

Amíg készült az ebéd, a csapattal lenyomtunk pár röpimeccset és élveztük a végtelen magasságok látványát. Vadlovakat fotóztunk, néztük a tájat, és próbáltuk felfogni, hogy tényleg egy több mint 3000 méter magasan fekvő tó partján állunk.

Ebéd után aztán jöttek a lovak. A kis termetű, szelíd kirgiz lovakkal körülbelül 8–10 kilométert tettünk meg a Song-Kul partján. A gyakorlottabbaknak jutott egy kis tempó is, a kezdők pedig nyugodtan élvezhették a lovaglás élményét.

A délután folyamán érkeztünk vissza a jurtatáborba, és egy egészen másfajta program várt ránk: testközelből láthattuk a kirgizek egyik nemzeti sportját a kök bürüt! A lóháton játszott mérkőzés elsőre európai szemmel egészen szürreálisnak tűnt, de pontosan az ilyen pillanatok miatt szerettük ezt az utat. Nemcsak turistaként néztük az országot, hanem megpróbáltunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz is, hogyan élnek és milyen hagyományokat őriznek a helyiek. A hegyek között lassan eltűnt a fény, mi pedig már csak pihenni tudtunk és élvezni a tiszta égbolton világító végtelen csillagok látványát.

Kirgizisztán

5. nap – Issyk-Kul, a hegyekből a tenger méretű tóhoz

A Song-Kulnál töltött éjszaka után a reggel egészen más arcát mutatta Kirgizisztánnak. A helyiek már korán megkezdték a napi teendőiket. Teheneket fejtek, reggelit készítettek, az állatok körül sürögtek-forogtak, néhányan pedig már lóháton indultak útnak.

Mi elbúcsúztunk vendéglátóinktól, és lassan magunk mögött hagytuk a magashegyi fennsíkokat. Az út során folyamatosan változott a táj. A zöld legelőket kopárabb, szinte sivatagos vidék váltotta fel, a vöröses hegyoldalak között egy rövid sétát tettük, hogy átmozgassuk végtagjainkat, majd egyszer csak megjelent előttünk az Issyk-Kul, a világ második legnagyobb sós vízű tava.

A hatalmas tó szinte tengerként terült el előttünk. A nap egyik különleges programja a ragadozómadár-bemutató volt. Itt már nemcsak a tájat láttuk, hanem a nomád kultúra egy újabb fontos részével is találkoztunk: az ősi vadászati hagyományokkal. Délután pedig visszatértünk a társasági élethez. A helyi ételek és italok mellett folytatódott az ismerkedés, majd az estét világhírű kirgiz etno-zenészek előadásával zártuk, ami alatt a végére az egész csapat táncra perdült.

Kirgizisztán

6. nap – a Skazka-kanyon és a Jeti Ögüz

Az Issyk-Kul környékén továbbra sem fogytunk ki a különleges helyekből. Első megállónk a Skazka-kanyon, vagyis a Mese-kanyon volt. A név egyáltalán nem túlzás. A vöröses homokkő sziklák különleges formákat rajzolnak ki, és ahogy az ember egyre beljebb barangol, folyamatosan változik körülötte a táj. A helyi árusoknál közben lehetett válogatni a helyi finomságok között is: gyümölcs, méz és még bor is került elő.

Ezután továbbindultunk a Jeti Ögüz, vagyis a Hét Bika vörös homokkő formációja felé. A sziklák már messziről is látványosak, de a kilátópont felé kapaszkodva tárult igazán elénk a környék.

Később Karakolba érkeztünk, ahol újra a városi forgataga adott újabb impulzusokat. Ki is használtuk a lehetőséget és egy autentikus étteremben válogattunk többféle kirgiz finomságot az étlapról. A vacsorát pedig egy folklórprogram zárta, ahol közép-ázsiai hangszereket és énekeket is hallhattunk.

Kirgizisztán

7. nap – Az Ala-Kul trekking, az út egyik legnagyobb kihívása

Elérkezett az utazás egyik legjobban várt része. A Karakol-völgybe katonai járművel jutottunk be, majd egy függőhídnál kiszállva gyalog indultunk tovább az Ala-Kul-tó felé, ami 1100 méteres szintemelkedést követően, 3500 méteren várt ránk. Az indulásnál a táj gyönyörű volt. A kopárabb hegyek helyett buja fenyőerdők, bővizű folyók és legelésző lovak kísérték az utunkat. Bármerre néztünk, hatalmas hegyek vettek körül minket. Aztán jött az emelkedő és az egyre sziklásabb táj. Folyamatosan egyre magasabbra kapaszkodtunk, pár perces jégesővel tarkított utunk végeztável aztán 3500 méter fölött egyszer csak megpillantottuk az Ala-Kul-tavat. Az a fajta látvány volt, ami miatt az ember egy pillanatra elfelejti, mennyi utat tett meg idáig.

A monumentális látvány kiélvezését követően egy pár kilóméteres sétát tettünk még a szállásunkig. A tó mellett felvert sátrak vártak minket, ahol töltöttük az éjszakát. Este mindenki vágyott egy jó vacsorára, egy kis pihenésre és arra, hogy még egy darabig nézzük a körülöttünk lévő hegyeket.

Kirgizisztán

8. nap – 3920 méteren, át az Ala-Kul-hágón

Ha valakinek az előző nap fizikailag kemény volt, ez még rátett egy lapáttal. Reggeli után gyorsan összepakoltunk, majd nekivágtunk az Ala-Kul-hágó felé vezető útnak. A terep egyre sziklásabb és meredekebb lett, a levegő pedig egyre ritkább. Ahogy emelkedtünk, az alattunk hagyott Ala-Kul egyre kisebb lett, miközben a panoráma folyamatosan kitárult előttünk. Még kora délelőtt elértük a 3920 méteres Ala-Kul-hágót.

A látvány egyszerűen brutális volt.

A Tien-san 5000 méter fölé magasodó csúcsai és hatalmas gleccserei körülvettek minket. Az alattunk húzódó völgyekben a túrázók apró pontoknak tűntek. Felfelé minden lépésért meg kellett dolgozni, lefelé pedig egy meredek szakasszal kezdtünk, ahol szinte lefutottunk a hegyről. Ezután viszont fokozatosan ereszkedtünk Altyn-Arasán felé.

A hosszú séta közben gyönyörködtünk a zöld legelőkön, a rengeteg legelésző birka és tehénben, melyeket lóháton terelgettek a helyi juhászok. Visszaérve kb 2400 méterre, a megszokott jurtatáborunk fogadott minket és a megszokott kirgiz gasztroélmény a meleg közösségi térben.

Majd vacsora után jött a jutalom: egy forró vizű fürdőben áztattuk ki az egész napos túrától elgémberedett végtagjainkat. A geotermikus forrás tökéletes hőfokot adott, hogy egy órán át ásztassuk magunkat a meleg vízben.

Kirgizisztán

9. nap – Altyn-Arasánból Karakolba

Ezen a reggelen nem kellett hajnalban kelni. Volt időnk nyugodtan pihenni az Altyn-Arasán völgyében, majd egy utolsó, többnyire lefelé vezető túrával indítottuk a napot. A fenyőerdők, a hegyek és a völgyek még utoljára megmutatták magukat, mielőtt elhagytuk volna a nemzeti parkot. A Nemzeti Parkból kiérve már járművel folytattuk az utat, és nagyjából negyven perc múlva Karakolban voltunk. A városban megnéztünk két emblematikus templomot: a Dungan-mecsetet és a Szentháromság-templomot, ami egy orosz ortodox fatemplom. Egy rövid városi séta során megismerhettük Karakol történelmét és azt is, hogyan alakult ki a város különleges etnikai és kulturális sokszínűsége.

A délután már a pihenésé volt, este pedig a "törzshelyünkön" jöhetett a megérdemelt ünneplés. Az elmúlt napokban összegyűjtött fáradtság és élmények után jól esett a helyi étteremben leülni, enni egy jót és végiggondolni, hogy mennyi minden történt velünk néhány nap alatt.

Kirgizisztán

10. nap – Állatvásár, Burana-torony és vissza Bishkekbe

Vasárnap reggel korán keltünk, mert Karakol híres állatvásárát egyszerűen nem lehetett kihagyni. Több száz állat és gazdáik lepték el a vásárt. Alkudozás, adásvétel, jövés-menés és rengeteg különleges pillanat várt ránk. Turistaként persze egészen szokatlan volt ezt látni, de közben pontosan ez tette érdekessé: itt nem egy turistáknak megrendezett folklórprogramot láttunk, hanem egy olyan piacot, amely a helyiek mindennapi életének része. A reggeli fények, az emberek és az állatok pedig fotós szemmel is tökéletes témát adtak.

Ezután útnak indultunk Bishkek felé, de még egy fontos megálló várt ránk: a több mint ezer éves Burana-torony. A torony tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a környező vidékre, mellette pedig különleges kőszobrok, úgynevezett balbalok sorakoznak. Újra előkerültek a fényképezőgépek, hiszen a hely történelme és hangulata egészen más arcát mutatta Kirgizisztánnak.

Délután visszaértünk Bishkekbe és még elcsíptük az Osh bazárt, hogy az itthoniaknak is vigyünk pár igazi különlegességet. Nem maradhatott ki a poggyászünkból a kurut és a helyi túrórudi ezerféle ízesítéseiből több darab. A hegyek után furcsa volt újra a városi forgatagban lenni. Egy utolsó búcsúvacsorával zártuk az utazást, és elköltöttük az utolsó megmaradt somjainkat is.

Kirgizisztán

11. nap – Bishkek → Budapest

Eljött az utolsó kirgiz napfelkelte. Pár órányi pihenés után megindultunk a reptérre és a reggeli járattal elhagytuk Bishkeket, és egy átszállással elindultunk Budapest felé.

Tizenegy nap alatt a városi Bishkektől eljutottunk a több mint 3000 méteres tavakig, jurtákban aludtunk, lóháton jártuk be a Song-Kul partját, több ezer méteres hágókon keltünk át, és olyan tájakon túráztunk, ahol néha tényleg úgy éreztük, mintha a világ végén járnánk. Kirgizisztán pedig pont ettől maradt emlékezetes. Nem egy olyan ország volt, ahol egymás után pipáltuk ki a látnivalókat. Itt maga az út volt a látnivaló.

Elindulnál egy újabb kalandra?

Válogass útikalauzaink között vagy állíts össze velünk egy teljesen egyedi élményt!

Kövess minket